Mivel a már nem is olyan kis ded kinőtte két kabátját is, amik meg talonban vannak, azok meg persze pont akkorák, hogy kb. június- júliusra lesznek jók,és megjött a szibériai hideg első fuvallata is mára, fogtam magunkat és elmentünk kabátot venni.
Kettesben.
Mármint Adéllal.
Nem kellett volna.
Valószínűleg nem gondoltam kellően vissza arra, amikor téli cipőt próbáltunk ugyanebben a felállásban venni, mert ha felidézem azokat a pillanatokat, tuti nem indulok neki. Nekiindultunk és az öt percre lévő boltba menet Adél elaludt, mellesleg nem alvásidő volt, de biztos érezte, hogy neki most ez lesz a legjobb döntés. Persze ahogy odaértünk, kb 10 percen át próbáltam felkelteni, miközben váltakozva csörögtek a telefonjaim, természetesen csupa olyan halaszthatatlan ügyben, amire más akkor is késő volt reagálnom, amikor elkezdett csörögni az a francos mobil. Mindenesetre fél kézzel bökögettem a tengermély álomba esett gyerekemet és közben próbáltam a telefonközpontot is lekezelni, majd mikor ez sikerült, bementem az 1. számú boltba. Én elég határozott tempóban szoktam vásárolni magamnak, gondoltam ez most sem lesz másként. Nem is lett volna, ha egyedül vagyok, de Adél természetesen minden számítást keresztülhúzott. Volt kb. 4 használható - értsd nem fehér, nem hellókittis, nem tündérkéshabosbabos és nem műszőröskurvás - darab a boltban, amit megpróbáltam a frissen ébredt gyerekemre rárángatni, kevés sikerrel. A bosszantások válogatott tárházát előhozva, hol rohangászott és folyamatosan eltűnt; hol leült próbálás közben, hol bemutatta a hétvégén frissen tanult földönfetrengős hülyeséget- amit egy ötévestől lesett el legnagyobb örömömre - meg persze "áfa" (vállfa) diadalüvöltéssel rángatta le a dolgokat. Nekem 10 perc után folyt a víz a hátamon úgyhogy No. 1. kabátot sikerült megvenni. Egy kabát nem kabát elv alapos ismeretében úgy döntöttem, hogy ha már ilyen jó lendületben vagyunk, nekifutunk a másik boltnak is.
Kabát fel, kabát le, gyerekkel kézben átrohan 2. számú boltba.
Na ez kifejezetten gyerekbolt, van játszósarok, oda gyerek depóz,hátha így lehet majd haladni. Nem lehetett. Mozdonyból fel -le mászkálás, orra esés, rajzolás, én közben próbáltam felmérni a bolt elég bő választékát. Három csoportot képeztem: az elsőbe a fentebb felsorolt használhatatlan darabok voltak, a második - boltspecifikus- csoportba tartozók annyiba kerültek, hogy magamnak sem vennék ennyiért 10 évre, nem pedig másfél hónapra, homokozni és mászókázni, csúzdáni meg egyebek (hülyék ezek????!!*??). A harmadik csoportban lévő használható, nem hegyvidék- drága kabátokból nem volt méret, illetve egyből volt, na az lett a No.2. számú kabát:-) Röpke pár perc alatt vettem egy sapkát is, ami reményeim szerint majd passzol a két új kabáthoz és a két anorákhoz úgyszintén, és megkezdtem a fizetés bonyolult műveletét, mivel ezt Adél szerette volna rendezni. Miközben ő visított és úgy feszítette magát, hogy alig bírtam megtartani, a pénztáros a törzsvásárló- kártyámat követelte, majd kissé ingerülten mondtam egy perc után, hogy ez nem fog menni, keressen már meg néz szerint, na az nem sikerült- érdekes, hogy eddig mindig, de most nem-, gondolom a pontjaim Jucika mindig kéznél lévő kártyáján landoltak... Ám legyen boldog vele, én örültem, hogy sikerült valahogy végeznem a projecttel, röpke rimánkodás, hogy hazafele ne aludjon el Adél, majd két és fél óra alvás az ágyban, yupppiiiiii!
Délután már boldogan újságolta, hogy az Ú Ú ÚÚ ÚÚ kabáááá- van rajta, én meg örültem, mert tényleg elég hideg lett, én pl. majd megfagytam a régi, ámde fehér és csinos kabátomban:-)
