...kis Balázs.

Nem  őrültem meg, tudom, hogy rózsaszínű a  gyerekem és többek között emiatt is nem Balázsnak hívják, de nem is neki - vagy helyesebben nem csak neki - kellett volna elaludnia.

Az úgy volt, hogy a hirtelen megüresedő négynapos hétvége első napján elmentem a pomázi Nagymamához és egy hirtelen ötlettő vezérelve írtam egy sms-t E-nek, akivel nyolc hónap ezelőtt közösen élveztük a János kórház messze földön híres ellátását és onnan egy köpésre lakik. Bár magam sem reméltem, hogy összejön, de mégis sikerült egy közös sétát összehozni, ami több okból nagy szó: 1. végre úgy voltam Pomázon, hogy nem rohantam sehova, világos volt és jó idő; 2. E. is épp ráért 3. úgy különben nem vagyok az az együtt sétálós- locsogós- traccsolós típus, de E. sem ilyen szerencsére, úgyhogy jól kiegészítettük egymást. 

A cél az volt, hogy amíg a gyerekek alszanak, mi beszélgetünk,  de ez ott bukott meg, hogy Balázst roppant mód érdekelte Adél kocsija, Adélt meg szokás szerint az, hogy ki ez, meddig marad és hozott-e magával kaját/anyát, így Balázs végig a kocsit fixírozta, Adél meg mélyen hallgatott és csak akkor kezdett puszit dobálni, amikor egyértelmű lett számára,hogy Balázs csak a kocsijára hajt és  a saját mamarabszolgáját használja a sétának álcázott cipeléshez, nem pedig engem. Addigra viszont megfájdult "A" foga, úgyhogy panaszkodott is rendesen, de ez minden átmenet nélkül átcsapott néha köpködésbe és ritkán pusziba.Végül egyik gyerek sem aludt, ami csodaszámba, legalábbis Adálnál tutira, mivel ő, ahogy megérzi a babakocsi ringatását rögtön elalszik.

Megegyeztünk abban, hogy a gyerekek kajája lényegében ehetetlen, ami nekem azért volt különösen megnyugtató,mert már kezdtem attól tartani, hogy csak én vagyok alkalmatlan arra, hogy  a dednek ehető és élvezhető kajákat csináljak. Bár  az alsó szomszéd, O. múlt héten megnyugtatott, hogy Pöpi is csak akkor eszik egészséges kaját, ha előtte kiéhezteti, de valahogy nekem úgy tűnt, hogy én vagyok a teljesen béna. A saját magam előállított főzeléket megkóstolni sem bírom, ha meg kell néznem, hogy meleg-e, a számra kerülő minimális mennyiséget is le kell törölnöm, olyan rémes íze van.  A legdurvább  a sóska volt eddig, mire megpucoltam, már az idegbaj kerülgetett, főzés közben viszont már a hányinger, majd  krumplival sűrítettem és hívtam Z-t, hogy kóstolja meg, mert  azt már végképp nem mertem az előzmények után bevállalni. A gyerek mindenesetre úgy tűnik, szereti a főztöm- valószínűleg addig, amíg a Dédi és  Nagymamák főztjét meg nem kóstolja -, sőt mostanában ha ízlik neki, puszikat dobál evés közben, illetve  a sütőtök esetében az első kanál után.