Adél élete és munkássága

Az úgy volt, hogy vagy két hete, egyik délután felugrottunk Balázsékhoz hazafelé menet és a két egykorú soha nem látott módon eljátszott egymással. Motoroztak, autóztak és kézen fogva be is vonultak Balázs szobájába, mi - Eszter, Zsolt és én - meg egy röpke esélyt kaptunk arra, hogy bővített mondatokban beszélgessünk. A szobából néha csönd, néha röhögés szűrődött ki, meg néha megjelent egy gyerek, egy legalább 5 számmal nagyobb cipőben, merthogy menet közben megtalálták a majd- jó - lesz cipősdobozt.

A békés játék is megérne egy posztot, de az idill nem tartott sokáig.   

Visításra rongyoltunk be:-) Balázs a pelenkázónál állt és fájdalmasan sírva mutatta tök vörös mutatóujját, Adél tőle másfél méterre ült békésen  a földön, nem- én - voltam fejjel. Már ennek is gyanúsnak kellett volna lennie. Szép lassan kiderült, hogy Adél   volt a bűnös, mivel megharapta Balázs ujját. Ehhez persze az is kellett, hogy Balázs megpróbálja a kekszet kiszedni a szájából... Az egyik szobából az hallatszott, hogy "Balázs, nem nyúlunk más szájába a kekszért", miközben én bőszen okítottam a  gyereket, hogy nem szabad harapdálni senkit.

Kedélyek megnyugodtak, hazajöttünk.

Itthon Adél még párszor elmesélte, hogy  a Balázs benyújt a szájába a kekszért és ő bizony meg is 'arapta, ahogy illik. Majd arra a kérdésére, hogy mit is játszottak együtt, érdekes válasz született:

"Próbálgattuk a cipőket, de nagyok voltak. Aztán bekentük Pali (plüsskutya) pocakját popsikrémmel, mert fájt neki. Aztán Balázs bekente magának a kukiját is." Már csak az a nyitott kérdés, hogy a gyerekem akkor pontosan mikor is harapott:-D

Vicces volt ezt hallani tőle, de alapvetően megrántottam a vállam és ártatlan dolognak gondolom, mondjuk máskor majd tuti bemegyünk a gyerekszobába...

Viszont ami megdöbbentett, hétvégén találkoztunk Máté&Gréta szülőkkel  és ott mesélte Kata, az anyuka, hogy a 9 éves Gréta  körömvágás közben  érdeklődött a d*gni szó jelentéséről, majd pár nap múlva olyan rigmust mondott el otthon, amiben a b*szás szó szerepelt és akkor meg azt  kellett (volna) definiálni, mivel az ő gyerekeik nem néznek Valóvilágot és a mindennapi szókészletükben sincsenek benne ezek a szavak, ugye. Ámde a jól képzett iskolatársak csak beviszik a   magukkal amit otthon hallanak/ látnak, és te meg törheted a fejed, hogy vajon ezekre a kérdésekre mi is lehet az adekvát válasz...

Adél egyre szebben beszél, bővített mondatokban, mondókázik és énekel (?) is, de egyszerűen néha nem boldogul  a névmások ragozásával, ami nem kevés vicces pillanatot okoz. 

-  Anya, van egy öletem. Fürödjünk ma együtt és mikor Apa hazajön, majd megfürdet Tégünket. 

- Anya, oda akarok bujikolni (ez is megérne egy misét), Tégedhez.

- Nem adom oda, ez a Tiém.

- Anya, adják légyszi kekszet Tégemnek is. 

- Anya, hozzad őkeket is!Nem ezekeket, hanem azokakat!!! :-)

1.) Adél összekoszolta a frissen festett falat, mondtam neki, hogy nagyon szomorú vagyok:

A: Anya, ne lógasd az orrod!

Én: Apa is  nagyon szomorú lesz...

A: Majd feljavítom néhány puszival:-)

Itt már röhögtem....

2. A: Apa már nagylány,  a WC-be pisil. 

3. Ma reggel igencsak cifra dolgok hagyták el a számat egy telefonbeszélgetés után, aminek így utólag legalábbis biztosan Adél is a fültanúja volt. Ebéd után öltöztünk a Mamánál, és már nagyon álmos volt, nyűglődött rendesen. Mama rákínlódta  a kabátot, amit Adél nem akart felvenni, majd bosszúsan lehuppant a székről  és csapkodva odébb ment, közben kétszer (!) közölte, hogy "b*ssza meg, b*ssza meg". A család négy női generációjából három - Dédi, Mama, Én- pisilésig röhögtük magunkat a helyzetkomikumtól, de utána levontam a következtetést, hogy inkább véresre harapom a nyelvem legközelebb, de nem eresztem szabadjára a dühöm:-(  

4. Adél kijött ma reggel a nappaliba és megkérdezte az alvástól még dagadt fejjel, a nagyágyban ülve, Z-től, aki épp a konyhában szórta szét a müzlit matatott, a legkedvesebb hangján:

A: Véletlenül, nem láttad a kacsádat???????

Ehhez  persze tudni kell, hogy a "Bocsánat, nem  látta a kacsámat?" örökzöld Adél napi repertoárjában előkelő helyen szerepel. 

5. Amikor bújócskázunk, és ő bújik el, általában gond nélkül elszámol tízig, majd kissé Besenyő Pista bácsis stílusban folytatja, valahogy így: Aki nem, aki nem, megyeeeek! Vagy esetleg így: Aki búúúújt, nem! Vagy így: Aki nem bújt, mennyen! Illetve ilyen is volt már: Aki igen, aki nem....

Egyenlőre nem értem, miért nem tudja megjegyezni ezt a pár szót, mikor a mondókák meg simán mennek.

6. Adél bedugja a papírfecniket a radiátorba, én persze későn veszem észre és nem is tudom kipiszkálni. 
Én: Na ezt nem tudom kiszedni....majd Apa megcsinálja.
A: Anya, mééért nem tudod kiszedni? Hülye vagy hozzá??? Nem baj, majd az APA megóódja ezt is.

7. A: Anya, tudom ám,hogy a te neved Kocsisedina! (nem én tanítottam)
Anya: És tudod, hogy hívják Apát?
A: APA!!!!

8. És az utolsó gyöngyszem, kommentár nélkül:Málnaszörf:-) 

Adélt öltöztetem,  a következő monológ- majd párbeszéd hangzik el.

A: Apának kukija van. Nekem puncim. A Lalának is kukija van.

- töprengés-

A: A Manóbácsinaaaaaak.... inkáááábbbb, puncija! (Zoli már röhög a konyhában). A Bencééééének...a Bencééééének is inkább puncija.

Én: Nem, Adél Manóbácsi és Bence is fiú, a fiúknak kukija van.

- csönd, töprengés-

Én: Papának mije van?

A: (gondolkodás nélkül). Puncija.

Én: Nem, a papa is fiú. És a Csabának?

A: Csabának is puuuuuncijaaaa.

Én: Adél, a Csaba is fiú, neki is kukija van.

- erős töprengés, majd a fény az alagút végén feldereng:

A:Igen, kukija!! Azzal evez!!!!!

Lala öntömjénező kommentje elképzelhető, mivel az Apján kívül csak neki dedikált kukacot Adél :-)

Alapvetően visszás érzéseim vannak a sorozattal kapcsolatban, egyrészt döbbenetes, hogy Adél bármelyik mesét, bárhonnan fejből folytatja  a megfelelő szóval és tudja, hogy melyik mese melyik könyvben van, másrészt egy perc alatt agyhalott leszek,ha ebből a  sorozatból kell olvasnom. Márpedig nálunk más szóba sem jöhet. Soha.  Az összes könyv megvan már - kettő még élesítésre vár a szekrény mélyén - mert egyszerűen nekünk  volt rá szükségünk, hogy ne csak egy könyvből  olvashassunk fel,  mert akkor már valszeg  a zárt osztály vendégszeretetét élvezhetnénk. Így nekünk is megvan a mindennapi változatosság :-)

Kivételesen elég jó összefoglalót találtam itt az APG- jelenségről:

http://www.origo.hu/kotvefuzve/blog/20110321-a-bartos-erika-virus-miert-utaljak-a-szulok-az.html

És igen, én is szar anyának gondolom magam, mert nem tudok éjszakánkét maciházat ácsolni (ahogy mi szoktuk mondani, annyi a meló, hogy ma sem váltunk Z-vel egy bővített mondatot sem), ha tojást kellene festenem, még a matrica is ferde lenne rajta, nem tudok Apa és Anyababát varrni (így vettem egy Apababát készen...), az összes gyurmaállatom egyforma,  nem tudok sünitortát sütni, mert az enyém úgy néz ki, mint egy nagy adag friss lócitrom, Zoli sem barkácsol szekrényt érdekes játékokkal Adélnak, hanem örülünk,ha a svédlegósat össze tudjuk rakni,  ha a gyerekre én varrnék ruhát, hát ja.. el lehet képzelni, nem érek rá egész nap lófrálni és kirándulni minden hétvégén, szoktam rosszkedvű és fáradt lenni, az én gyerekem pedig szokott hisztizni (igen, ma is zengett az utca) és akkor a hajam is égnek áll. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy ma alvás után "Bunkereset" kell majd játszanom, mert APG -ben is ez van.

Csak tudnám, "bakki", hogy  ez a nőszemély mikor mos, mosogat, dolgozik, takarít, meg egyebek...

1.Adél:Anya, esik a havas hó, nem lehet a jácccóra menni,lehet szánkózni, menjünk is!

Anya: Neked is jó reggelt.....

2. - Adél, mi ez a csípés a kezeden?

- Nem  tudom, biztos megbújikolt  egy szúnyog. Az úgy volt, hogy jött és odabújt, az ez a csípés. 

3. Halloween: Anya, vagy egy ötletem! Csináljunk Apatököt, Anyatököt, Adéltököt, Ágitököt, Csabitököt, Éviketököt, Déditököt, Mamatököt, Papatököt!!!!

4. Most nem érek rá! Berakom a nagyonfontosaktát  a homlokom (hónom) alá és megyek a bíróságra tárgyalni. Ne zavarj, sietek. Elkésüüüünk.  (2 év 4 hónap, ügyvéd anyu rulez)

A mai napomról eddig annyit, hogy ez volt a sorban a  harmadik nemalvós, 15X kelős éjszakám. Megjegyzem, a közel két és fél év alatt pedig a negyedik, szóval el lehet képzelni, hogy milyen  aktív és mosolygós, derűs- életvidám vagyok ma.

Az éjszakai ramazuri négy előtt kezdődött és hat előtt ért véget és kivételesen egyedül teljesítettem szolgálatot, mivel Z. két napja hajnali fél kettőig dolgozik, így egyrészt nem volt szívem bevonni, másrészt nem is hallotta a nagy részét.

Reggel hét körül volt az ébresztő, de én annyira kész voltam, hogy mondtam, nekem még muszáj  aludnom egy kicsit, mert felkelni sem bírok a szédelgéstől. Ezt próbáltam fél órán keresztül a nagyágyban, együtt a Lázárokkal, de nem nagyon sikerült, így fogtam a takaróm és beszédültem a kisszobába és befeküdtem a kiságyba...   Itt sikerült félkómás állapotba kerülnöm  pár perc alatt, de azután jött A., hogy befekszik mellém, meg hogy mesél, ez utóbbi különösen jó volt, mivel így szólt a mese (Tapsi és barátai): Kutya! Hagyjad már a farkam! És utána elment a csibékkel sétálni. Kész., passz véééééége.

Negyed óra kísérletezés után feladtam  és rájöttem, hogy tudok alva sétálni, mosni, etetni, most már csak dolgozni kellene, de nagyon nem fűlik hozzá a fogam.  

A gyerek elromlott két napja, de kizárólag alváskor jelentkeznek a tünetei, viszont annál durvábban. Üvöltve, visítva kommunikálja azt hogy : Nem alszom! Nem vagyok álmos! Már befejeztem az alvást! Már kialudtam magam! Nem maradok bent (kiságyban)! Nagyágyban akarok bujikolni! A fentiek végtelen számú variációja kitölt egy órát is, csodálom, hogy a szomszédok valamelyik illetékes hatóságot még nem hívták ránk. 

Ma  a délutáni alvás előtt felhúztam kicsit a redőnyt, azért, hogy a Télapó be tudjon kukucskálni, mert ugye a nagy könyvével már bőszen járkál és jegyzetel. A  megöntözés nem használt, kb. háromnegyed óra volt az elalvási ceremónia  a fenti forgatókönyv szerint, ámde amikor A. felébredt, mondtam neki, hogy nagyon nagy szerencséje van, mert a Télapó pont akkor járt erre, mikor aludt szépen, így egy nagy pipa került a neve mellé a mai napra. A következő rövid kérdés érkezett:

És az ajándékom hol van?

Ennyi. További kommentár nélkül. Pedig nem is vagyunk ajándékhalmozó család, tényleg:-)

Még terhesen gondosan kijártam - és kijárattam - egy gyermek- elsősegély nyújtó tanfolyamot, meg különben sem vagyok rosszul a kisebb ház körül előforduló balesetek eredménye láttán, így bíztam abban, hogy ha A. -val történik valami, majd megoldom.

Valahogy.

Valakivel.

Az a verzió  ami történt,persze meg sem fordult a fejemben, és így utólag már röhögök magamon:-)

Az történt ugyanis,hogy nem vettem észre, hogy valami történt. 

A. rohant ki a szobából és az előszobában térdre esett, ami elő szokott fordulni, elkezdett kicsit sírni, és odajött hozzám. Az esést magát csak a szemem sarkából láttam, átlagos volt, semmi extra, a hüppögés is a normál mérték alatt maradt. Odajött, én meg lehajoltam hozzá és hozzám bújt, kicsit simogattam a hátát, duruzs- duruzs, katonadolog, majd elmúlik, stb.

Szól egyszer csak A.: Anya csöpög a hátad.  

Én: WTF??? Jól van , csöpög- csöpög. Duruzs- duruzs tovább, már nem is sír, leül oldalról a lábamra, puszi, bújás, stb. Eltelik vagy két perc így, én gyógyultnak nyilvánítom és mondom, hogy most már menjen tovább játszani, majd rámnéz  a gyerek és TISZTA VÉR AZ ARCA.... 

Utólag rájöttem, hogy  a kő sarkába belecsapta a homlokát, pont a hajas fejbőr kezdeténél és amíg odaért hozzám, még pont nem kezdett dőlni belőle a vér, csak amikor hozzám bújt, azért nem vettem észre. Gyorsan berángattam a fürdőbe és letörölgettem az arcát, megnézni, hogy honnan is jön a cucc, Z. meg megmosta a csurom vér kezét és örömmel konstatáltuk, hogy megúsztuk ennyivel...Mire ezzel megvoltunk, már nagyjából el is állt a vérzés, így össze tudtam takarítani a konyha véres padlóját is, és a mosógépbe is bekerült a hátán  tiszta véres pulcsim, az éppen rossz helyen várakozó Pomázi Majac és a kisasszony valamennyi ruhája is.  

 Utólag tényleg röhejes, hogy egyszerűen nem vettem észre, hogy "tiszta csupa" a gyerek, de levontam pár következtetést:

1.  A fejseb tényleg nagyon vérzik, akkor is, ha semmi komoly, csak felületi kis vacak.

2. A gyerek nem sírt addig, amíg nem látta, hogy én is megijedek, szóval no para ilyenkor. Bár szerintem én nem pánikoltam, de Z. mégis letolt utólag, hogy ne keltsem a feszkót ilyenkor,mert a gyerek csak megijed, és valahol igaza volt,na.

3. Ha elesik, megnézem fél perc után, hogy vérzik-e.

4. Az, hogy csöpög a hátam, nem a gyerek hülyesége, csak az én fantáziám volt szegényes eddig hozzá... 

 Ahogy néztem, egy hétig tuti nem mosunk hajat, aminek A. biztos örülni fog, főleg a tegnapi "kényszerhajvágás" után, de ez már egy másik történet...

A. játszik a nappaliban, egyedül, én kb 10 másodpercre bemegyek a fürdőbe, hogy beindítsam a gépet. 

A: Anyaaaaaaa...... a nappaliban pisíííííítem....!!!!!!!

Én: ....morogva érkezek.... legalább mielőtt beindítottam a gépet.. mééé nem előtte.....grrrrr

A: Anyaaaaaaaa.... kééépzeld, ELEPÁNT lett!!

Én: ... röhögve fényképezem az elepánt alakú tócsát, még ormánya is volt....:-)

Mindig meglepődöm, hogy mennyi mindent képes első hallásra megjegyezni A., de néha az átlagnál is jobban sikerül meglepnie. 

Egyik reggel a hajnali híradóban mindenki toxikológusa, az általam nagyon tisztelt és istenített dr. Zacher Gábor nyilatkozott, hogy blalalalllba dizájner drog, blalal blalalal dizájner drog bla dizájner drog blalallallabablalal dizájner drog. Mindez  persze  a háttérben szólt, miközben Adél bőszen Duplózott (Upljóó), majd egyszer csak toronyépítés közben elkezdte cérnahangon ismételgetni, hogy dizájnee dog, dizájee dog... Hálát adtam az égnek, hogy nem bölcsis, mert ha esetleg ezt ott adja elő, valószínűleg hosszas elbeszélgetésben lenne részünk a gyámhivatallal.

Egyik nap sikerült úgy betennem egy doboz tejet  hűtőbe, hogy amikor kinyitottam az ajtaját, hogy rátegyem a konyhapulton felejtett kupakját, akkor a doboz egy elegáns szaltó keretében a földön landolt, a benne lévő tej pedig beterítette a konyhát. Anyád p*csája, mondatta velem a sötétebbik énem, majd nekiálltam feltakarítani, miközben Adél "tegített" (segített.) Pár nap múlva este álltunk a garázsban és vártuk, hogy Z. is beparkoljon a helyére, közben Adél listázta a dolgokat. Apa motóója. Édesz Apa motójja. Apa sisakja.  Majd rám nézett, kb azzal a tekintettel, hogy "Anyának is van valami hasonló nevű izéje, na... hogyishívják...tudodmiregondolok...itt van a nyelvem helyén, na", majd diadalittas tekintettel bejelentette: Anyád Csicsákja. Eléggé röhögtem:-D

Aztán van olyan, hogy összekeverednek a dolgok a kis fejében. Adél minden nap felhívja Laját, "telepál" neki, ami általában így hangzik: Adéééka telepál, telepál, telepál, most. Lajáát hííívom. Lajaaaa, Laja...allllóóó...halllóóóó. Nem éééérem el- és ennél a résznél mindig pipiskedve áll és fél kézzel nyújtózkodik is felfelé, mintha  egy magas polcról próbálna levenni valamit.  Végülis logikus...

Alapvetően örülök, ha a mi kis mikroéletünk eseményeit meg tudom örökíteni a blogban és nem is igen jut arra energiám, hogy másokkal részletesen foglalkozzak, de mostanában  összejött pár olyan eszement dolog  amit a séták közben látok és hallok, hogy nem tudok elmenni mellettük...

Örök vesszőparira és lerágott csont a névadás, rengetek cikk és egyéb iromány foglalkozott már fura nevekkel, de ami extremitás a nap mint nap látogatott játszótéren és házunkban előfordul, az még nekem is sok. 

Polett. Először azt hittük, hogy Kolett és valami furcsa oknál fogva az anyukája így becézi a Nikolettet, de érdeklődő kérdésünkre jött a kissé lenéző válasz: "Polett. Így egyszerűen, Polett." Polettanyu terhes és  a héten bujkált bennem a kisördög, hogy rákérdezek a névválasztásra, de attól féltem, hogy nem bírom majd véka alá rejteni a véleményem, vagy netalántán felröhögök, úgyhogy elmaradt az érdeklődés. Pedig érdekelne:-)  Z. egyszer lelkesen mesélte, hogy a játszón - többek között - ott volt Kotlettka és az anyukája is...

Borsa. Onnan tudom, hogy fiúnév, hogy a kis Borsa kékben van. Z. szerint nem logikus, mert ha a Bors  fiúnév, akkor a Borsa annak a lány megfelelője, de tuti fiú, mert kékben van.

Bátor. Nyifog egyfolytában, k....va  bátor lehet :-) Lényegében becézhetetlen, próbálkozni lehet: tyutyuruputyuru Báááátorkaaa! Borzadály, egy életre elszúrt névadás.

Dézi (Daisy?). Nem tudom, melyik változatot kapta a leányzó, végülis tök mindegy, ha az elsőt, akkor nekem nagyon fura így leírva, ha pedig a másodikat, akkor én nem tudok elvonatkoztatni egy nagyon kedves, ámde kőő szigorú egyetemi oktatómtól, meg különben is miért kell Walt Disney - nevet adni egy magyar gyereknek.

Tádé és Huba. Velük egy étterem játszóházában találkozunk, tipikus "hegyvidéki "család elkényeztetett gyerekei, de legalább a kis Tádé mosolygós volt:-) Családjuk valószínűleg  "stricirokokó" házban lakik és Anyu  a napi shopping lebonyolításakor semmiképp nem hagyja el a "bel- Buda háromszöget"  (idézetek Modor Tibitől, a www.modorosblog.hu -ról,csak ajánlani tudom, ezen a bejegyzésen Nagypapával egy hétig röhögtünk és a stricirokokót, mint jelzőt felvettük a szótárunkba)   

Hédi. Ez ugye a Hedvig becézése? Ha eltaláltam, akkor nekem ez egy bagolynév, főleg Harry Potter óta. Ráadásul fiú bagolynév, de ez már tényleg nagyon szubjekítv felhang a részemről...

+1. Küllikki. Akinek nem ismerős egyből a név, az ad 1) szégyellje magát , ad 2) még ma este olvassa el a Kalevalát eredetiben újra, mert ugye az eposz egyetlen női szereplőjének a nevéről van szó. Szeegény  szomszéd újszülött unokájával szúrtak ki a szülők, kivan a család, ráadásul tradicionális magyar családnév mellé sikerült ezt kiválasztani, állítólag hosszú vívódás után ez volt az a név, ami mindkét szülőnek tetszett. Hát ok. Ráadásul ezzel együtt ráébredtem arra, hogy  a kis Küllikki tesójának Mici nem  a beceneve, hanem ezt és csak ezt sikerült anyakönyveztetni. Mikor múlt héten látogatóba érkeztek a lányok - ja mert mind a kettő lánynév- mondta is  a kedves szomszéd, hogy "Tiszta Küllikki, nem ? ! !"  

A pálmát nálam mégsem a nevek viszik, hanem az a kedves kispapa és családja, akik igen természetközeli életet élnek- ennek a részleteit mondjuk csak elmondásból tudom, de legyen elég annyi, hogy  a szappan, sampon és a mosószerek tiltólistán  vannak. A család lelke az APA, aki úgy  megy sétálni a kisebbik gyerkőccel, hogy amíg a ded a kismotort hajtja, addig ő  egy k....va hosszú furulyán,ami legalább  nyolcvan centi, ott tilinkózik mellette. Ezt lehet úgy is fokozni, hogy egy kannát hoz magával  a játszóra, amit ott csapkod teljes átéléssel két órán át, hogy közben a gyerek mit csinál, az egyrészt mindegy neki, másrészt igencsak tanulságos, mivel leginkább magában motorozgat. Éééés  igen, még ez is fokozható: múltkor a hosszú tilinkóval érkezett, csapkodta a kannát vagy két órát és után R. rezignált hangon bejelentette: Hallod? Hozta a dorongját is magával....Minden tiszteletem K. Mamának, akinek ez a csodás zenész család a szomszédja..  Otthon csupa dal és ének az élet, meg dob- és gitár és persze énekóra, mert hogy a tudás átadásán is keményen dolgoznak a szomszédok legnagyobb örömére.

Most komolyan, én pl. tök normálisnak érzem magam:-D 

Ma rájöttem, hogy halvány lila gőzöm sincs arról, hogy mondjuk három vagy hat hónappal ezelőtt hogyan telt egy napunk, korábbi időkre meg végképp nem is tudok visszaemlékezni, így eldöntöttem, hogy remélhetőleg  pár havi rendszerességgel megpróbálom leírni, hogy hogyan is állunk  az aktuális napirenddel. 

Most egész jól kiszámítható ritmus szerint élünk, volt ennél sokkal - sokkal rosszabb is már...

A reggel hétkor  kezdődik általában, ami egy héttel ezelőtt még hat óra volt a téli időszámítás miatt és meglepő módon nekem sokkal jobban passzolt. A felöltözés és reggelizés után  megpróbálok párhuzamosan rendet rakni, ebédet főzni, mosni, elkészülni és játszani, most már elég jól megy ez a kombó, általában 9-10 között sikerül mindennel végezni is. Most, hogy megjött a tavasz, tízóraizás után elindulunk a játszótérre, mert  a "kislányok" (Pöpi, Eszti, Kitti) és a fiúk (Ádám, Milán, Dominik) is ilyenkor mennek,  és ezzel párhuzamosan igyekszem a bolt- posta- gyógyszertár- pékség-zöldséges útvonalat is bejárni. Mostanság a homokozás hódít minden mennyiségben, így naponta kénytelen vagyok porszívózni, de cserébe kárpótol az, hogy viszonylag nyugalmas elfoglaltság ez a korábbi mászóka- mániához képest. Kb. fél egy körül elkezdünk hazavánszorogni, az út állandó, a sebesség - idő  változó attól függően, hogy melyik gyerek éppen melyik járgánnyal érkezett:-) Én még szerencsés vagyok, mert Adél minden járműve tolható, de  a legtöbben futóbringások vagy kismotorosok, így nem egyszerű a menet tempója.  

Otthon ebédel Adél és  egy után, de legkésőbb fél kettőkor lerakom aludni, én meg pánikszerűen elkezdek dolgozni. Ezt úgy kell elképzelni, hogy amint beteszem az ágyba, menten elkezdem püfölni a gépet vagy bőszen olvasni egy aktát, étlen - szomjan, mozdulás nélkül, nehogy felzavarjam és a nagyon értékes munkaidőmből bukjak el akár perceket is. Tudom, ez viccesen hangzik, de mostanában alig bírom az éjszakázást, így mindenképp napközben kell(ene) minél hatékonyabban dolgoznom. Mosolygós és napsütéses napokon akár három órát is alszik, határidős - lemaradós munka esetén ez egy órára is redukálódhat persze, így a 7/24-es Tesco postának rendszeres látogatója vagyok a Fogarasi út Tesco-ban.

Alvás után uzsonnázik Adél és  - ha jó idő van  és nincs még túl késő- általában sétálunk még egyet, ha lett közben postám, feladjuk, ha kell még a vacsihoz valami, megvesszük, beugrunk Mamához vagy Ágiékhoz, esetleg homokozunk egy rövidet és  megyünk haza. 

Fekvés hét körül van, persze fürdés  és a "geggeli" elfogyasztása után, továbbra is problémamentesen és gyorsan:-) Esti rituálé nincs, pont azért, hogy ne legyen időhúzás, hacsak az nem tekinthető annak, hogy az "álomvonat" viszi be Adél aludni, Álomfalva a végállomás és hátacsimi mindenképp kell:-)

Ez a párbeszéd egy ebéd utáni fektetésnél zajlott le, mentségére szóljon Adélnak, hogy jön valamelyik foga és ettől persze taknyos rendesen, amitől  nem tudott elaludni. A kínlódás egy órája zanzásítva:

Adél:Csicsi nem csükcséges.! (szükséges) Porcióó (porszívó) nem csükcséges! CSepp nem csükcséges! Rojó fel!

Anya: Adélka, alvás van, nincs vita. Megsimizem a hátadat és jó éjszakát. (Kimegy.)

Adél: Anya gejebe (gyere be), gejebe, gejebe, gejebe, gejebe, gejebe, gejebe. Anyaaaaaaaaaaaaaa gejebe, Adéééka kitcáááál. (kiszáll)

Anya: Adél alvás legyen!

Adél: Nagy- Pipi csicsi, Nagy Maci csicsi.  Pipi csőőőrcsimi (csőrsimi)

Anya: Oké, lefektetem őket is, betakarom rendesen, Pipi, Maci alvás. 

Adél: Anya, gejebe, gejebe, gejebe, gejebe, gejebe.

Anya: Alvás legyen most már!

Adél: Anya gejebe, gejebe, gejebe, gejebe, Pipi, Maci kitakatakatataka (kitakaróztak)

Anya: (bemegy,  Pipi, Maci kitakarva,  a takaró Adél ágyában) Na, betakarom őket, Pipi, Maci alvás most már.  (kimegy)

Adél: Anya gejebe, gejebe, gejebe, gejebe, gejebe. Adééééka levette, beakadt,beakadt

Anya: (bemegy, Adél ott áll harisnya nélkül, felöltöztet ) Adélka, alvás legyen most már, csinálok egy hátasimit és kész. (kimegy)

Adél: Anya,gejebe, gejebe, gejebe, gejebe, gejebe. 

Anya: Igen?

Adél: Anya, gejebe, gejebe, gejebe, gejebe, kel még hátacsimi.

Anya: Ok, utolsó. (bemegy) Adélka, csinálok hátasimit, pocaksimit,arcsimit, kézsimit, alvás legyen.  (kimegy)

Adél:Anya, gejebe, gejebe, gejebe, gejebe..

Anya: ????????

Adél: Anya, lábacsimi nem vóóót.....

Az időközben főzött húslevesben a hús pépesítés nélkül is fogyasztható lett...:-)

A hosszú hétvégét Bencénél töltöttük Münchenben és igazán jól sikerült, de ahogy a címből is kitűnik,  a káosz nem maradt el. Szerencsére nem  az utazással voltak gondok - bár egy vicces kedvű ügyfél miatt fél nap késéssel indultunk el-  hanem Adél nem tudta teljesen feldolgozni a ki, hol, kivel háromszöget.

Egyrészt folyamatosan Laját kereste, annak ellenére, hogy a röpke hét órás utat azzal töltöttük, hogy bőszen ismételgettük és ismételtettük, hogy Bencéhez megyünk Münchenbe. Meg is volt az eredménye, gyönyörűen kimondta a kocsiban többször is, persze sem ott, sem pedig azóta nem ismételte meg. Első este kicsit kómásan felmérte a helyzetet, realizálta, hogy Bence valahonnan előkerült, majd aludt reggelig, és  az ébredés utáni kérdésre, hogy hol vagyunk,válaszolt is: Lajánál:-) Bejött Bence a szobába, erre Adél rögtön nekiszegezte a kérdést: Laja?!?  Tisztáztuk, hogy hol is vagyunk, párszor elismételtük a varázsszavakat hogy Bence, München, Lala otthon maradt, majd kimentem  a konyhába, Bence pedig tusolni, Adél utánam jött a konyhába és bejelentette patetikusan bólogatva: Laja fűűdik:-) Na itt feladtuk... de ez így ment végig, Laja fel-fel tűnt  a nappalokban és az estékben. 

A másik kardinális problémát Sabrina neve okozta, nem kevés röhögést okozva nekünk. Bence igazán lehetett volna toleránsabb a csajválasztással, mert ezt a nevet szegény k.lánya szerintem még egy éve múlva sem fogja tudni kimondani.:-P A variációk között  vitathatatlanul a Domina, Domina szólogatás vitte el a pálmát, bár nekem a személyes kedvencem a hajnali hétkor  a lépcsőház ablakában tett "Fordítva  autója" kijelentés volt. Exemplifikatíve felsorolva volt még Tamina, Famina, Abííína és társai is, felidézni sem tudom. Adél különben előszeretettel mesélt és meséltetett Sabrinával, mit sem törődve a nyelvi különbséggel és nagyon szerette a hosszú haját simogatni vagy a magassarkú cipőjében pózolva  "kiándulni menni"- ezt azóta itthon is gyakorolja.

Az ott töltött pár nap alatt végig dőzsöltünk reggeli és vacsoraidőben hála Bence főzőcskézésének, vásároltunk Z. legnagyobb örömére - persze Adél is kapott bőven vásárfiát- és voltunk  egy szuper vadasparkban meg persze Juliussal játszani. Jól  telt,gyorsan múlt :-(

(Ez egy egy hónappal ezelőtti bejegyzés lett volna, ha nem felejtem el publikálni...)

Adél egyre jobban elkezdett beszélni, már nem csak az első betűit és szótagját mondja a szavaknak, hanem általában már az egész szót is sikerül kimondania. Ennek persze naagyon örülök, de nekem már most hiányzik az egyszótagos - mutogatós korszak, mert az annyira édes volt. . . 

A mondatok is alakulnak már, legalább is a próbálkozás szintjén, a ragozást is többször eltalálja mint nem és mindent megpróbál ismételni. Szinte minden nap újabb és újabb szavak és kifejezések tűnnek fel, pont múltkorában állapítottam meg, hogy minden nap írhatnék ahhoz, hogy naprakészen kövessem a fejlődést, de erre nincs sajna időm.

Nézzünk pár mazsolát, a lista közel sem teljes:

A reggel egy monológgal indul mindig: Adélka feléééé, maciii felkeee, duma- duma az állatokkal, Apa, Anya, mingyá kukucsol, Adééééka kitszáááááál... rojó fel! Attól függően, hogy ki megy be hozzá, folytatódik a párbeszéd, mi  mindig megbeszéljük, hogy mit csinál Apa,  a válasz: Apa csicsi, Adélka  kimeee, Apa felkeeeee. Végülis bármelyikünk hozza ki a nappaliba, az addigi békés henyélésnek rögtön vége van, mert jön az Anya/Apa felkeeee, kitcááál, geggeli csinááá. 

Ha valamelyikünk  vagy mindketten dolgozni megyünk reggel,azt Adél már a készülődésből leveszi és úgy gondolja, hogy  neki is fel kell öltöznie, mert akkor biztos nem hagyjuk itthon, úgyhogy ilyenkor előpakolja a kabátját, sálat, sapkát és megpróbálja felvenni. Elég vicces:-D Közben ráadásul kommentálja is: Kabááát főőővesz, dugludugluduglu (próbálja bedugni a kezét a kabát ujjába), sapa, tsááál; ráadásul a sál helyett valami furcsa okból mindig egy adott harisnyát teker a nyaka köré. Ahogy ezzel kész van, leül és megkísérli a cipőjét is felvenni, persze úgy, hogy van a lábán benti cipő. Cip-cip/csimmma feeeeevesz, dugludugluduglu....

Ha Z. megy dolgozni, akkor a szokásos monológ  a következő: Apa  eeel, dógoz, Laja, eeeeeer..Ez valahogy rosszul rögzült nála, mert mindig azt hiszi, hogy Apa Lajával dolgozik, azért mert Laja autója elromlott, de majd még dolgozom rajta, hogy ez  a helyére kerüljön. Különben tudja, hogy Tsaba tanúúúl napközben és múlt hét óta- amikor elvittük edzeni egyszer - azt is, hogy Tsaba eeeedz, tornááááz és  a kezéve így csiná-  és közben emelgeti a kezét a feje felé.   Ági viszont állandóan síelni van sisakban Adél szerint, mert egyszer pont ott volt Mamánál, amikor Ági épp elvitte  a "mindenki bukósisakját" a következő heti síelésre. Ahogy kettesben maradunk otthon, rögtön jönnek a jobbnál - jobb ötletek, hogy Adélka kimee, felöltööö, bóóót, kifli, átcóó (játszótér), Kitti, Ádi, Pöpi, Etti (Eszti), tán'kóó és most már bicikli (vége a jó kis trsziklklklkkiszkl szónak is :-( ). 

Hétvégére elutaztunk Tihanyba kicsit pihenni (?) vagy legalábbis máshol lenni:-) A szállás überjó apartman hotel, amit Z. Jézuskája vadászott le  a Bónusz Brigádnál, full panorámával a tóra, amit biztos élveznénk, ha nem lenne teljesen beborulva. 

Vittük a tán'kóót is, mert babakocsival nemigen lehetne közlekedni, de az első nap túl sok hasznát nem láttuk, Adél inkább gyalogolni akart- Adiiiil kiszáááá tttóóóóóól tánk'kó-  és nyomot hagyni a hóban - Adiiil csiál nyom-, meg persze lépcsőzni, és közben számolni. Na nem kell arra gondolni, hogy profin oszt- szoroz a gyerek, hanem inkább mondókaként mondja a számokat egytől tízig, mivel otthon is mindig számoljuk a lépcsőfokokat. Sokkal nagyobb sikere volt a wellness részlegnek, van jacuzzi és medence, meg egy szauna, dögmelegre fűtve az egész, így Adél egy órát lubickolt az újonnan szerzett haverjaival. Mondjuk én kétszer fürödtem, egyszer  a medencében, egyszer meg mire felöltöztettem a dedet, ja és utána még magamat is. A fárasztás jól sikerült,  a vacsorát már alig bírta ki és utána szó nélkül kidőlt. Én is:-)

Második nap saaaajna hajnali hétkor ébresztő volt, ge-ge-ge követelése, és főőőlkeeel ösztökélése a szülőknek. Kinéztem egy jó kis helyet - Teázó az erdő mélyén- a szánkótúrához és 10 körül neki is vágtunk, mentünk 10 percet kocsival és már ott is voltunk a kiindulópontnál. Két kilométeres séta következett, egyik oldalon a befagyott Balcsi, másik oldalon a hegyoldal, nagyon hangulatos volt, ami az összképet rontotta az az, hogy el volt takarítva a hó az útról majdnem teljesen, de még így is csodás volt a látvány. Mondjuk Tihanyt ebből  a szempontból nem értem, a bicikliutak csont szárazak, a főút és az utcák viszont teljesen havasak, látszik, hogy nem ment arra hókotró és semmi EU konform dologgal nem szórták fel, de ugye ez a forgalomtól elzárt út is teljesen tiszta  volt.

A szánkóval annyi baja volt Adélnak, hogy nem lehetett cumizni rajta, mert múltkor is majdnem megfagyott a keze, amikor egy óvatlan pillanatban egy percre levette a kesztyűt a -10 fokos hidegben, így párszor meg kellett állni és visszarimánkodni rá, mert most is -6,5 fok volt.

A teázó tényleg az erdő mélyén van, egy domb tetején, panorámával a Balatonra és nyáron kikötőként és horgásztanyaként funkcionál, télen meg hétvégenként tart nyitva, leginkább a túrázók kedvéért. Igazi kis meseház belülről, cserépkályhával,  kényelmes fotelekkel, frissen sült süteményekkel, rengeteg teával és egyéb finomsággal. Egy család üzemelteti, az anyuka a "mindenes",a fia pedig süti a finomabbnál finomabb sütiket, tiszta szívből ajánlom mindenkinek:-) A forrón tálalt meggyes- marcipános lepényből csúnyán belaktunk, Z. teázott, én kávéztam, Adél kexezett, melegedtünk vagy fél órát és indultunk vissza. A fárasztás kiemelten jól sikerült, mert Adél elaludt a szánkón, én még ilyet nem láttam, ült, lógatta a fejét és durmolt:-D Az otthoni alvás reményében lényegében futva húztam vissza  a kocsiig, jó sport, az tuti...A kocsiban megúsztuk a bealvást, és abban bíztunk, hogy visszaérve a szállásra majd ott folytatja, ahol a szánkón abbahagyta, de sajnos nem így történt, mert nem akart elaludni. Valószínűleg ebben én vagyok a ludas, mert beígértem neki, hogy csicsi és ebéd után megyünk fürdeni, de azt hiszem, hogy az után szó jelentésével még nincs teljesen tisztában, így vadul követelte a töpenyt, úúújpappapacsot, gyugyit( köpenyt, új papucsot, úszóbugyit) és mondogatta, hogy után, után. Kénytelen voltam melléfeküdni a nagy ágyban,  és úgy tenni, mint aki alszik, de még így is legalább 20X elmondta a fenti varázsszavakat, utána viszont elaludt és átpakoltuk a saját ágyába. Remélem nem lesz ennek  a manővernek böjtje....Mindenesete most már két órája alszik,  a hó esik, mi meg dolgozunk vagy blogot írunk jó katona módjára:-)

Folyt. köv.

Itt a hó és a k*~/>*<>>*  hideg, éljen.

Végülis a hónak örülünk, mert Adél szánkót kapott karácsonyra, és elég szomorú voltam, hogy idén már nem is tudjuk használni, de azért jobban örültem volna, ha nem ilyen viselhetetlen hideggel érkezik. Amikor leesett a hó, azon melegiben kipróbáltuk a szánkót, nem nagy sikerrel. Valószínűleg az volt a gond, hogy esett a hó és fújt a szél, így szegény Adél nem értette, hogy mi a jó abban, hogy ül egy szánkón, kavarog a hó és ráfagy az arcára, be is rekesztettük pár perc után. Másnapra már javult a helyzet, legalább a hó nem esett, és pomázi minidomb is megtelt szánkózó gyerekekkel, ami nagyban javította Adél hozzáállását a szánkózáshoz. Már reggel mondogatta, hogy tán'kóó, meg csimma, amit rögtön fel is akart venni és rákezdett a sapa- tááállll- kabáá hármasra is és a kocsi is Pomázig  a tán'kóó emlegetésétől volt hangos. Kicsit értetlenkedett, hogy ha nincs itt Papa, ki fogja húzni őt, de  gyorsan rájött, hogy ezt  a funkciót bárki be tudja tölteni. A dombnál bőszen kiabálta, hogy "gyere-gyere", ami nála azt jelenti,hogy  gyerekeket lát és rögtön bővült a szókincse a domb, csúszni és "húzzá főő" kifejezésekkel. Én meg persze bőszen rángattam a kis despotinát föl és le, bár lefele a saját interpretálásban "egye" (egyedül) ment, de ez persze aktív futást jelentett a szánkó mellett.  50 percet bírtunk a -10 fokban, én személy szerint  kinyúltam teljesen, ami különben általánosságban is igaz, amióta napi 1 vagy 2 szánkótúrát is teljesítek, egyszerűen a nap többi részét át tudnám aludni. (Nem részletezném, hogy ez milyen hatással van a munkámra és az állandó lemaradásaimra... )

Z. nem volt itthon az első szánkózós hétvégén, mert elment megfagyni Lajával Semmeringre, volt olyan kósza gondolat, hogy mi is megyünk,de szerencsére gyorsan el is múlt, mert ott meg olyan hideg volt, hogy ki sem tudtam volna vinni Adélt. A. értetlenkedett is, hogy hol van Apa, de mondtam neki, hogy Lajával elment dolgozni, amit el is fogadott, csak utána eszébe jutott, hogy Laja autója a múlt héten elromlott, és mondogatta, hogy Laja brrrr eee-eeee---eee, úgyhogy a mesét azzal toldottam meg, hogy Apa azért van Lajával dolgozni, mert elromlott az autója és segít neki. Ezt kb. 200X hallgattam meg  a következőképpen:Apa eeeel, Laja dóóóóóóó, Laja brrrrr e-ee---eeeee, Apa-apa-apa se. 

A szánkót végül elég gyorsan megszerette, most már reggel követeli, hogy mikor megyünk és  a nyomatékosítás  kedvéért hozza a csizmáját is, amit már ő is cipőkanállal akar felvenni:-)

A tél különben tiszta anyagi csőd, mert váratlanul kinőtte  a kabátjait és ezzel együtt lényegében minden ruháját is, ráadásul a hó és az extrém  hideg  miatt be kellett ruházni egy hótaposóba is, brrrr.

A január sem telt el ünnepek nélkül, de persze nem volt olyan nagy puccparádé, mint a Télapó- Jézuska duplum decemberben.

Először is másfél éves lett Adél, ezt oltással ünnepeltük, és velünk együtt az egész rendelő. Kezdődött azzal, hogy a dokinéni valószerűtlenül Terminátoros külsővel fogadott minket, mivel mind a két kezét eltörte még karácsony előtt. Az egyiken sima gipsz van, a másikon valami csavaros- rudas- épített cucc is pluszban, de nagyon vagányul mindent megold így is. Amíg  a "do" nem tűnt fel, Adél boldogan pakolászott az előtérben lévő kisházban, majd ez pillanatok alatt elmúlt és átvette a helyét a mindent betöltő üvöltés. Üvöltött a mérlegen (kb. 11 kiló), üvöltött a hosszmérésnél (legalább 82 centi, de inkább sokkal több, csak nem tudtuk kifeszíteni a lábát jobban), az egyéb méregetésnél, és üvöltött annyira, hogy bele lehetett gond nélkül nézni a torkába is és leltározni mind a 14 fogát.  A feketeleves még csak ez után jött, mert egyszerűen nem  bírtam lefogni,  a dokinéni meg kissé cinikusan és ironikusan megjegyezte, hogy most csuklóval nem tudja lekövetni a gyerkőc kilengését ahhoz, hogy beleszúrja az oltást. Végül hárman fogtuk le és  a doki szúrt. Nem voltam túl büszke magamra, hogy így felsültem, de ez van, majd legközelebb ügyesebb leszek.

Miután elhagytuk  a tiltott zónát, Adél természetesen rögtön JÓ lett, integetett befele és komoly döbbenettel nézte, hogy  az utánunk következő kisbaba nem sír, amit ékesszólóan kommentált is: ipibaba nem sííííííí.... üüüüü....(taps)

Mikor megkérdeztem, hogy kinek szeretné elpanaszolni, hogy mi történt vele, rögtön felsorolta az egész családfát:Apa, Mama, Papa, Dídi,ÁÁÁ (Ági), Tsabaa (Csaba), É-ééé (Évike), na meg persze Laja:-)

A játszótéren is ez volt a központi téma, mindenkinek elújságolta:Do-do-do, ide, szúúúú, Adííl üüüü....téééész(taps) azaz:  a doki ide szúrt, Adél ügyes volt, és kééész. 

Január végén megültük Adél névnapját is, kapott minden földi jót, de tagadhatatlanul a gyurma (nálunk), a Duplo  ("upljóó")szafari (Mama, Papa, Dédi) és a jegesmaci  (Mama Cica) a sláger. Kapott még répatortát is, ami sokkal finomabb, mint ahogy elsőre hangzik és amit Papa fogyasztott el, kisebb logisztikai zavarok miatt.  

Mivel a már nem is olyan kis ded kinőtte két kabátját is, amik meg talonban vannak, azok meg persze pont akkorák, hogy kb. június- júliusra lesznek jók,és megjött a szibériai hideg első fuvallata is mára, fogtam magunkat és elmentünk kabátot venni.

Kettesben.

Mármint Adéllal.

Nem kellett volna.

Valószínűleg nem gondoltam kellően vissza arra, amikor téli cipőt próbáltunk ugyanebben a felállásban venni, mert ha felidézem azokat a pillanatokat, tuti nem indulok neki. Nekiindultunk és az öt percre lévő boltba menet Adél elaludt, mellesleg nem alvásidő volt, de biztos érezte, hogy neki most ez lesz a legjobb döntés. Persze ahogy odaértünk, kb 10 percen át próbáltam felkelteni, miközben váltakozva csörögtek a telefonjaim, természetesen csupa olyan halaszthatatlan ügyben, amire más akkor is késő volt reagálnom, amikor elkezdett csörögni az a francos mobil. Mindenesetre fél kézzel bökögettem a tengermély álomba esett gyerekemet és közben próbáltam  a telefonközpontot is lekezelni, majd mikor ez sikerült, bementem az 1. számú boltba. Én elég határozott tempóban szoktam vásárolni magamnak, gondoltam ez most sem lesz másként. Nem is lett volna, ha  egyedül vagyok, de Adél természetesen minden számítást keresztülhúzott. Volt kb. 4  használható - értsd nem fehér, nem hellókittis, nem tündérkéshabosbabos és  nem műszőröskurvás - darab a boltban, amit megpróbáltam a frissen ébredt gyerekemre rárángatni, kevés sikerrel.  A bosszantások válogatott tárházát előhozva, hol rohangászott és folyamatosan eltűnt; hol leült próbálás közben, hol bemutatta a hétvégén frissen tanult földönfetrengős hülyeséget- amit egy ötévestől lesett el legnagyobb örömömre - meg persze "áfa" (vállfa) diadalüvöltéssel rángatta le a  dolgokat.  Nekem 10 perc után  folyt a víz a hátamon úgyhogy  No. 1. kabátot sikerült megvenni. Egy kabát nem kabát elv alapos ismeretében úgy döntöttem, hogy ha már ilyen jó lendületben vagyunk, nekifutunk a másik boltnak is.

Kabát fel, kabát le, gyerekkel kézben átrohan 2. számú boltba.

Na ez kifejezetten gyerekbolt, van játszósarok, oda gyerek depóz,hátha így lehet majd haladni. Nem lehetett. Mozdonyból fel -le mászkálás, orra esés, rajzolás, én közben próbáltam felmérni a bolt elég bő választékát. Három  csoportot képeztem: az elsőbe a fentebb felsorolt használhatatlan darabok voltak,  a második - boltspecifikus- csoportba tartozók annyiba kerültek, hogy magamnak sem vennék ennyiért 10 évre, nem pedig másfél hónapra, homokozni és mászókázni, csúzdáni meg egyebek (hülyék ezek????!!*??). A harmadik csoportban lévő használható, nem hegyvidék- drága kabátokból nem volt méret, illetve egyből volt, na az lett a No.2. számú kabát:-)  Röpke pár perc alatt vettem egy sapkát is, ami reményeim szerint majd passzol a  két új kabáthoz és a két anorákhoz úgyszintén, és megkezdtem a fizetés bonyolult műveletét, mivel ezt Adél szerette volna rendezni. Miközben ő visított és úgy feszítette magát, hogy alig bírtam megtartani, a pénztáros  a törzsvásárló- kártyámat követelte, majd kissé ingerülten mondtam egy perc után, hogy ez nem fog menni, keressen már meg néz szerint, na az nem sikerült- érdekes, hogy eddig mindig, de most nem-, gondolom a pontjaim Jucika mindig kéznél lévő kártyáján landoltak... Ám legyen boldog vele, én örültem, hogy sikerült valahogy végeznem a projecttel, röpke rimánkodás, hogy hazafele ne aludjon el Adél, majd két és fél óra alvás az ágyban, yupppiiiiii!      

Délután már boldogan újságolta, hogy az Ú   Ú ÚÚ  ÚÚ kabáááá- van rajta, én meg örültem, mert tényleg elég hideg lett, én pl. majd megfagytam  a régi, ámde fehér és csinos  kabátomban:-)

Laja, aki becsületes nevén Lala és az én társam az irodában nálunk töltötte a 25-e estét,  a fiúk boroztak én meg drukkoltam és sofőrködtem a nap végén. Adél már nagyon várta, hogy Apa mikor ér haza és bőszen gyakoroltuk, hogy Apa Lajával jön haza,de azért amikor megérkeztek, volt kis riadalom  Adél szemében:-) Nem túl sok időt töltöttek együtt, mert Adél elment aludni, de kemény nyomokat hagyott, mint általában a nőkben :-P

Másnap reggel arra keltünk, hogy valaki bőszen "Lajázik" az ágyban, ami azután is folytatódott, hogy kijött dorbézolni a mi ágyunkba. Utána meglátta azt, hogy  a kora reggeli időpontra tekintettel nem sikerült eltalálnom, hogy melyik is az én papucsom, így  az előző este Lala által használt vendégpapucsba bújtam bele. Meg is kaptam a beosztásomat: Nem!Nem! Pa-pa-pa (papucs)! LA-JA!

...és ez így ment egész nap... ha meglátta a papucsot: Laja, ha valaki kopogott: Laja...stb...

Gondoltam, hogy lecseng a dolog és pár nap múlva tényleg már csak nyomokban volt fellelhető a rajongás, néha a telefoncsörgésnél felhangzott  ugyan egy halk Laja, meg a papucs látványa is felhozta az emlékeket, de úgy tűnt, hogy elfoglalta helyét a mi Lalánk Adél saját kis mikrokozmoszában. 

Aztán egyszer csak  a héten Z. nem volt otthon este, és az esti etetés után punnyadtunk a párnán és  a csicsitakarón,  magyaráztam Adélnak, hogy ma olyan este van, hogy csak ketten vagyunk itthon, Anya és ....- vártam volna egy vékony hangú "Adííl-t"- erre mit mond a majdnem másfél éves, teljes átéléssel: LA-JA! Hiába no,  a sárm nem korosztályfüggő:-D

Beköszöntött nálunk is az újév, nyugalmas (?!?!?!?) buliban ünnepeltünk, A. pedig Mamma Cicánál, aki karácsony óta Mamma Kutya is lehetne, ugyanis a Jézuska kiskutyát hozott neki. A kutya teljes valójában még nem érkezett meg, ugyanis jobbnak láttuk, ha nem a karácsonyi nyüzsgés közepébe csöppen bele és visszagondolva, nagyon jól döntöttünk.

A karácsony kiemelten jól telt - főleg összevetve a tavalyival,amit én karanténban otthon töltöttem A-val, majd hála a nagytudású ügyeletes dokinak, végül a kórházban kötöttünk ki, ahonnan olyan cizellált rota- vírust sikerült hazahoznunk, hogy Z-vel együtt napokra kidőltünk, míg az alig hat hónapos, még mindig dög beteg  A-ra Papa vigyázott hősiesen  egyedül. 

Ehhez képest idén igazán szép karácsonyunk volt, otthonra már 24-én reggel megérkezett a Jézuska, mert csak így tudtuk azt megoldani, hogy mind a két nagyszülőnél legyünk 24-én, és nekünk is jusson értelmes mennyiségű idő kiélvezni az új játékokat  A-val. Volt nagy meglepetés, meg visongás,  a legnagyobb sikert a díszek ( dííí) aratták, bár valószínűleg dísznek tekintendő az izzósor is, ezt a "ddddíííííí  be!"  felszólításból bogoztam ki- napokkal később persze.  Különben imádnivaló volt, ahogy a majdnem másfél éves tojik a fogyasztói társadalom által generált karácsony - hisztibe. Ahogy az előbb is írtam, volt nagy örömködés a fának,meg GE! NEM!NEM! (reggelit nem kérek)kiabálás, de ahogy megnézte az ajándékokat, utána rögtön jött a reggeli vad követelése, majd pedig ki kellett hozni a "kaám" (playmobil állatkert,karám)-ot és azzal játszani.  Jó idő eltelt, mire megnézte rendesen a Duplo-t, meg a retro húzogatós kiskocsit  a kockákkal,  a könyveket és a nagy rajztáblát, de végül egész belejött a játszásba ezekkel is, és most már biztos, hogy mindegyik jó döntés volt, mert mindegyiket nyúzza rendesen ám:-)

Alvás és evés után Papa- Mama - Dédi háromszögnél folytattuk az ünneplést, ahova  a nagyszülőknek (... vagy inkább Adélnak...) kisasztalt és széket hozott a Jézuska, ami akkora siker volt, hogy ki sem szállt belőle és úgy elrepült az idő ezzel és az ipari mennyiségű Duplóval- amiben volt Maaaa, Ma és Gi (Malakca, Mackó és Tigris), továbbá Abljaaa (ablak) is- hogy  a nagyok már meg sem ajándékozták egymást, sőt  Adél sem nézte meg a többi ajándékát. A best of mindenképp a duplo- ablak volt, amin kitűnően tudott az egész állatsereglet kukucskálni. Órákon át:-)

A következő megálló Z. anyukája volt, ahol a. még csillogó szemmel mondta a fára, hogy O-óóóó, meg Dííí, Téééé-Jéééé (kis kavar a Télapó- Jézuska duóban, majd még dolgozunk rajta ) és persze ment a játék az új dolgokkal is. Legjobban a Mama ajándékának örült a legjobban, mármint amit a Mama kapott.Ahogy már írtam, a meglepetés egy kutya volt, de egyenlőre még csak egy ugató és izgő- mozgó műanyag  izé formájában érkezett csak meg, Adél legnagyobb örömére persze.  Mikor hazaértünk, szegény Adél már annyira megkavarodott, hogy hangos O-óóóó- val köszöntötte a karácsonyfát, mert azt hitte, hogy már megint egy új helyen vagyunk....

A többi nap is jól telt, 25-én délelőtt K.apa és b.nője érkeztek meg, pihe- puha Steiff cuccokkal a puttyonban, utána meg monstre ebédelésbe és játszásba csapott át  a nap Mamáéknél, ahova K.anya, Csaaa és Évike is befutott.

Karácsony másnapján Z. anyukájánál ünnepeltünk, ahol Adél három fiú másod-unokatestvére is ott volt. Legyen elég annyi, hogy estére úgy gondoltuk, hogy nekünk van a legjobb gyerekünk a világon(És tényleg!)

A két ünnep között leginkább semmit sem csináltunk, én néha próbáltam imitálni a munkát, több- kevesebb sikerrel, persze halaszthatatlan nyomozati cselekmény is jutott 30-án délutánra, de ezen már meg sem lepődtem...

Csak egy  gondolat erejéig térnék vissza bevezetőben említett nyugalmas bulihoz, aminek  a fénypontja már 10-kor megcsillant nekem. Egyedüli nemivóként eleve vicces egy szilveszteri házibuli, de  a csúcspont az volt, amikor egy kissé kapatos vendég megjegyezte, hogy valószínűleg  a kismamaként szerzett gyakorlatom miatt tudom ilyen jól takarítani azt, ami pár másodperccel ezelőtt még más gyomrában volt- remélem egész diszkréten sikerült leírnom a történteket:-D Negyed egykor már aludtunk, és persze hiányzott A:-)